Sokféle módon definiálhatnám a Valentin-napot, de nem teszem ki magam ilyesféle kihívásnak. Az ünnepek „legszubjektívabbika” nem arra hivatott, hogy mindenki azonos nézetekkel és érzelmekkel viseltessen iránta, hiszen számos nagyhangú tábort állíthatnánk az egyes véleményeket képviselő érzelemjogi harcosokból. Míg a szerelmespárok az esetek többségében önfeledt boldogságban töltik az estét egy étteremben vagy akár otthonukban, addig a szinglik mackónadrágban ülnek kedvenc romantikus filmjük, egy bödön fagylalt és tábla csokoládé társaságában, esetleg barátaik társaságában szabotázst hirdetnek a magányérzet és az ebből következő depresszió ellen.
Az ünnep szellemi termékét háttérbe szorítva tekintsük meg, mit produkált az örökös realitás, a számok birodalmában. Hiszen a szerelmesek napja sem kerülhette el a sorsot, amely minden más ünnepet is a globalizáció áldozatává tett. Sokak számára ez tette a napot olyan szinten felszínessé, hogy a közösségi oldalak kétoldalú csatamezővé változtak: egyik oldalon azok, akik várják, mert szerelmesek vagy azok akarnak lenni, míg a másikon a lázadók, akik elcsépeltnek tartják a szívözönt. Utóbbiak ellenállása azonban nem dönti romba gazdaságot.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a 13.19 billió (igen, Billió) dollár, amit egy évben átlagosan az egyes szolgáltatóknál hagynak az USA – így többé-kevésbé a jóléti társadalmak – szerelmesei. Vagyis nem csak ők. Ami a virágokat illeti – amely a harmadik legkedveltebb ajándék –, 73%-ukat férfiak vásárolják kedvesüknek. Mi történik a maradék 27%-kal? Az adat ugyan nem ismert, de az tudjuk, hogy ebből 14%-ot nők vásárolják – saját maguknak. Hogy ők a móka vagy az önámítás nagymesterei, arra a kutatás nem tért ki. Átlagosan 196 millió rózsával gazdagodik a világ, melyeket kifejezetten erre a napra nevelnek.
A Valentin-nap az az ünnep, amelynek sikerült valamilyen szinten megőrizni rendeltetését. Ezt legfőképp az bizonyítja, hogy az párok többségénél továbbra sem a pénz, az ajándék eszmei értéke számít. A lényeg az együtt töltött időben, annak minőségében rejlik. Így a toplista első három helyezettje az köszöntőkártya, a bonbon és a virág. A külön Valentin-napi ajándékozás céljára előállított bonbon Richard Cadbury nevéhez kötődik. Neki köszönhetően 1868 óta nem hiányozhatnak a boltok polcairól a különféle hívogató csomagolásba burkolt csokoládéfalatok.
Az adatok abból a szempontból lehetnek csalóak, hogy nem minden fogyasztó ünnepli a Valentin-napot – csupán 61.8% nyúl ez okból a zsebébe.
Jó hír a szingliknek, hogy közel ugyanannyi férfi és nő egyedülálló a szerelem ünnepén, amely reményt ad a kapcsolatot keresőknek. A nagy találkozásokról már számos könyvet írtak és filmet készítettek. A szerelem hálás téma: a végtelenségig kimeríthetetlen. A kapcsolatban élő nők 53%-a annyira ragaszkodik az ünnep megtartásához, hogy ha nem kapnának semmit ez alkalomból – elmondásuk szerint, – véget vetnének kapcsolatuknak. Ez vajon azt jelenti, hogy a kapcsolatok fele annyira felszínes, hogy ezen múlik? A jó hír viszont az, hogy Valentin-napkor átlagosan 11 000 új élet fogan az Egyesül Államokban, melyet arányosan a többi nyugati társadalomra is kivetíthetünk.
A szerelem kincs. Életünk egyik központi része, amely megérdemel a naptárban egy ünnepnapot. Aki valóban szerelmes, az minden napot, melyet a szerelmével tölthet, ajándéknak tekint. Ez viszont igen gyenge lábakon álló érv, mellyel előszeretettel dobálóznak az „anti-valentinnapisták”. Ezt cáfolandó gondoljunk édesanyánkra. E személy jó esetben pozitív szerepet tölt be az életünkben, mindennap szeretjük, szívesen megajándékozzuk, tiszteljük. Mégis van egy nap az évben, amely az övé, az övüké, az édesanyáké; megköszönjük, hogy bármily gyarló teremtések voltunk is, ők mindig mellettünk álltak. Miért ne tehetnénk meg ugyanezt azzal az emberrel, aki arra hivatott, hogy a másik felünkként mellettünk álljon, bármi is jön velünk szembe az úton?
Forrás: http://www.statisticbrain.com/valentines-day-statistics/
